; -->

2013. december 24., kedd

7. Memories

Drága olvasóim! 
Nagyon köszönöm a kommenteket, remélem, hogy ezek után is lesznek, mert többet nem szeretnék kételkedni abban, hogy tovább írjam-e a blogomat! Remélem ez tovább is így marad! :)
A résszel hamarabb jöttem, mint igértem, mert ma délután mégis volt egy kis idő, de ez csak jót jelent. ;) Remélem tetszeni fog, és szeretné látni pár kommentet! :) Kiváncsi vagyok a véleményetekre ezzel a résszel kapcsolatban! :)
Jó olvasást!
xoxoLexii
________________________________________________________________________



 ,,Befogadtalak, mert olyan szerénynek és kedvesnek tűntél, hogy nem bírtalak volna ott hagyni. És úgy gondolom, hogy jól tettem. Valami azt súgta, hogy ne hagyjalak el. Hogy még szükségem lesz rád. - még mindig a lábamat tanulmányoztam, de erre a mondatra teljesen lesokkolódtam. "
Hirtelen kaptam fel a fejem ennek hallatán, és mélyen a szemébe néztem. Gyönyörű íriszeibe pillantva, csak megértést és zavart fedeztem fel. Nem tudtam megszólalni, de nem is volt rá szükség. Csak néztünk egymás szemeibe, és gondolkodtunk. Nem értettem, hogy miért mond nekem ilyet. Ilyen fontos lennék neki? Ezalatt a pár hét alatt tényleg egész jól kiismertük egymást, de ez nekem akkor is túl sok. Még soha nem kerültem ilyen szoros kapcsolatba egy fiúval. És azért azt le kell szögezni, hogy számomra ez csak barátság, de hogy ő mit érez azt nem tudom. Nem hiszem, hogy többet, mint kellene...
Már éreztem, hogy mindjárt lefagynak az ujjaim, mikor elkaptam a tekintetemet, és a földre szegeztem. Zayn megköszörülte a torkát.
- Fázol?
- Egy kicsit. - koccantak össze a fogaim.
Felhőtlenül nevette el magát kijelentésemen, mert tudta, hogy mindjárt jégkockává válok. Felállt, és a kezét nyújtotta felém.
- Hölgyem? - kérdezte udvarias stílusban, és még ráadásképp meg is hajolt előttem. Kacagva fogadtam el az udvarias gesztust, és együtt mentünk be a nappaliban lézengő fiúkhoz, a hideg elől menekülve. Igen, már november végén is nagyon hideg van, és csak egy pulcsiban kint lenni, kész horror.
A házba érve megkönnyebbülten sóhajtottam fel, egyrészt mert meleg volt, másrészt meg elég feszült volt a levegő, úgy, hogy csak ketten voltunk odakint.
- Mi újság fiatalok? - kérdezte Lou sejtelmesen vigyorogva.
- Semmi, de fejezd be a vigyorgást a hideg is kiráz tőle. - borzongtam meg kicsit túljátszva a szerepem. - Mit fogunk ma csinálni?
- Nekünk fellépésünk lesz egy díjátadón. Eljössz velünk? - ajánlotta fel Liam a lehetőséget.
- De jó, persze elmegyek! - vidultam fel, mert azt hittem, hogy egész este itthon fogunk ülni, és nézünk ki a fejünkből. - Hányra kell menni? - közben az órámra néztem ami 5 órát mutatott.
Harry mondta, hogy hétre kell menni, de már hatkor elkell indulni, mert London másik felén van. Dani és El is jön, és még értük is beugrunk.
Elmentem felöltözni. Nem igazán tudtam, hogy mit kéne felvennem, mert azért ez mégis csak egy díjátadó. Elkezdtem kutakodni az szekrényemben azok között a ruhák között, amiket még a lányokkal vásároltunk.
Végül egy fekete koktél ruha mellett döntöttem, mellé pedig egy fekete magassarkút, és egy ugyanilyen színű táskát választottam.
Már háromnegyed hat volt, mire készen lettem mindennel. A cipőmet a kezembe véve siettem le a többiekhez, mert ők már biztosan készen voltak. Igazam volt. Louis kivételével már mindenki lent ücsörgött a nappaliban. Smokingban voltak mindannyian, elég jól néztek ki. Nemsokára a Répakirály is megérkezett, így elindulhattunk. Először Eleanorért mentünk el, őt hamar felvettük, mert már elkészült, de Dani még nem volt kész, úgyhogy őrá egy kicsit kellett várnunk.
A helyszínre érve ezer meg ezer fotós gyülekezett a sztárokra várva. Mindig is utáltam a feltűnés. Nem hozzám való a tévében/rádióban szereplés. Ezt a tulajdonságomat a fiúk is megismerhették ebben a pár hétben, ugyanis rögtön a hátsó bejárathoz indultunk el. Hálásan mosolyogtam rájuk, mert figyelmesek, hogy észben tartották. Belépve egy hosszú folyosó vezetett be a terembe, ahol már a többi vendég foglalt helyet. Nekünk egy külön asztal volt kikészítve, ami a színpad bal oldalán helyezkedett el, hogy könnyebb legyen a fiúknak felmenniük a színpadra. Nagyon sok híres ember ment oda a fiúkhoz. Mivel én ezekkel a mai sztárokkal nem vagyok képben, nem nagyon tudok neveket mondani.
A díjátadó elkezdődött. A One Direction két díjnál volt jelölve, abból az egyiket meg is nyerték. Mi hárman a lányok nagyokat tapsolva és sikítozva örültünk a sikerüknek, hiszen ez nagy teljesítmény. Ki tudja mennyi díjat nyertek már pályafutásuk alatt.
Még hátra volt a fellépésük, ami az átadó legvégét jelentette. Ezek után már csak ilyen bálszerűség lesz, amin nem kötelező maradni, de a fiúk mondták, hogy maradni szeretnének, de mi is így gondoltuk, hogy legalább szórakozzunk egy kicsit, ha már elmentünk. Alkohol nem volt, csak pezsgő de azt se nagyon ittunk, mert valahogy haza kell majd mennünk. DJ irányította a zenéket, és jobbnál jobb slágereket rakott be. Irtó sokat táncoltunk, és iszonyatosan jól éreztem magam, nemcsak a buli miatt, hanem a közösség is nagyszerű volt.
Már javában tartott a buli, mikor éreztem, hogy a meleg miatt elkezdtem szédelegni. Nem gondoltam rosszra, hiszen nagyon meleg volt idebent, meg sokan is voltak, érthető volt, hogy egy kicsit rosszul vagyok. A legközelebb álló emberhez fordultam oda szólni, hogy kimegyek levegőzni, aki jelenesetben Nialler volt.
- Niall, mindjárt jövök, kimegyek levegőzni, kicsit szédülök!
- Minden rendben? Ne menjek veled? - aggódása mosolygásra késztetett, de fejemmel nemet intettem neki. Még láttam ahogyan féltően néz utánam, mikor elindultam ugyanahhoz az ajtóhoz, ahol bejöttünk.
Kiérve egy nagyot szippantottam a friss levegőből. Azt hittem sose jutok ki. Bent fülledt meleg volt, és - mint mondtam - nem nagyon bírom a tömeget. Ahogy ezen töprengtem széjjelnéztem, mert nagy ricsajra/sikítozásra lettem figyelmes. Meg is leltem, honnan jön a hangzavar. Az épület mellett egy hatalmas nagy - leginkább tinilányokból álló - tömegre lettem figyelmes. Húha, ezek meg minek állnak itt? Hülye kérdés. Jó, hogy a sztárokra várnak.
Az egyik lány azt hitte, hogy őket figyelem, majd mikor tényleg megbizonyosodott arról, hogy valóban figyelem őket elindult felém. Míg sétált jobban megfigyeltem külsőleg. 15-16 éves lehetett, de lehet kevesebb. Nem tudom, de elég rossz érzés fogott el vele kapcsolatban, mert úgy nézett ki, mint egy plázacica. Ez nem valószínű, hogy jót jelent. Magassarkú cipője, kezében tartott giccses táska, és a fején lévő 2 tonna vakolat még jobban arra utalt, hogy vigyázzak vele.. Persze nem ítélhetem el, mert bár a smink fontos, de én azért nem vagyok az agyon sminkelés híve.
Mikor odaért hozzám, eléggé olyan érzésem volt, hogy nem nagyon kedvelhet.
- Te vagy az a csaj, aki a One Directionnel lakik? - kérdezte szemrehányóan.
- Igen. - néztem rá furán
- Hát elég gáz vagy! Ráakaszkodsz a fiúkra? És ők meg nem veszik észre, hogy csak kihasználod őket? Biztos elvetted az eszüket ezzel a 'szegény vagyok szánjatok meg' imiddzsel! Hát tudd meg, hogy a rajongók ezeket mind észreveszik! Mi tudjuk, hogy te csak egy olcsó ribanc vagy aki csak a pénzt akarja kicsalni a mi férjeinktől! - támadott nekem. Szavai késként hatoltak a szívembe. Tudom, hogy nem kéne rá hallgatnom, hiszen csak egy idegen, de attól még ok nélkül nekem támadni nem semmi...
- Én...Én...- dadogtam - Engem nem a pénz motivál... - csak ennyit bírtam kinyögni. Nem tudtam a kiscsaj szemébe nézni, mert nem akartam azzal a gyűlölettel szembenézni, ami az idegen lány szemében van.
- Hát, persze... - tette a kezét karba. Nem fogom hagyni, hogy egy ilyen kis senki nekem támadjon! Hirtelen haragomat nem tudtam visszatartani.
 - Figyelj! Nem tudom mi jogon kezdted el papolni nekem a hülyeségeidet, de ezt nagyon gyorsan befejezheted! Velem nem beszélhet így egy ilyen kicsaj. Nem is ismered igazán a fiúkat, de már olyanokat feltételezel róluk, ami teljes mértékben hazugság. És ha most nem húzod el a formás kis fenekedet akkor azt nagyon megfogod bánni! - dühös tekintettel mordultam rá, de ebben a pillantban nem érdekeltek a következmények.
A lányt erre a mondatra nagyon felidegesíthettem, mert felemelte a kezét és pofont vágott. A hirtelen mozdulattól hátra hőköltem, de arra már nem gondoltam, hogy mögöttem fal van. Óriási fájdalmat éreztem a fejembe, mikor bevágtam a kőbe. Lecsúsztam a a hideg földre és a fájó testrészemhez emeltem a kezemet. Mikor a hajamhoz nyúltam nedvességet éreztem. A szemem elé raktam a kezem, hogy lássam. Vér. Már amúgy is éreztem, hogy szédülök, de mikor megláttam azt hittem elájulok. Felnéztem, és láttam, hogy az idegen lány a sarkon befordul, és elfut. Megijedt. Ezen többet már nem tudtam gondolkodni, ugyanis olyan fájdalom hasított a fejem bal tájékára, hogy azt hittem menten összeesek. Még hallottam, hogy nyikorogva kinyílik az ajtó, valaki a nevemen szólít, és puha kezét az arcomra helyezi de többet már észleltem, mert minden sötétségbe borult előttem.


Zayn szemszöge

Hol lehet már Lina? Niall szólt, hogy kiment levegőzni, de annak már legalább 20 perce. Kezdtem aggódni, ezért szóltam Liamnek. Mivel ő is aggódott, elmentünk arra, amerre Niall állítása szerint Lina ment. Kiléptünk a melegből a fagyos hideg decemberi télbe, kicsit megborzongtam, de ezzel nem tudtam foglalkozni, mert egyből megpillantottam a jéghideg földön fekvő Linát. Úristen, mi történhetett?
- Lina! - ordítottam torkom szakadtából, és az ájult testhez rohantam. Kezeim közé vettem törékeny arcát, és addig Liam befutott szólni a többiekhez. El se hiszem, hogy ez történt vele. Megint Ő. Annyi minden történt már vele, de most megint ő benne tettek kárt. Annyira el voltam foglalva, azon, hogy vigyázzak rá, hogy elfelejtettem felhívni a mentőt, de szerencsémre a kirohanó fiúk közül Harrynek már a kezében volt a telefon, és tárcsázta a mentősök számát. Nem érzékeltem semmit magam körül, csak néztem Lina nyugodtnak tűnő arcát és vártam a be nem következő csodára. Arra, hogy Lina kinyissa gyönyörű barna szemeit, és rám mosolyogjon. Tudtam, hogy ez nem fog bekövetkezni, de reménykedtem. A remény hal meg utoljára.
 Több órának tűnő percek múltán, meghallottam a sziréna hangját, és láttam, ahogyan bekanyarodik az utcára az ismerős, fehér autó. Leparkoltak előttünk, és 3 férfi pattant ki a kocsiból, és kezdtek el futni felénk. Én a még mindig ájult lány testét szorongatva sokkos állapotban néztem fel a mentősökre. Próbálták leszedni a kezeimet Lina kezéről, de én nem engedtem. Végül éreztem, hogy valaki felhúz a földről, és arébb húz.
- Ne! Nem akarok elmenni mellőle! - ellenálltam Harry karjainak, de olyan erősen tartott, hogy nem jártam sikerrel.
- Héj, haver nyugi, mindannyian aggódunk érte, de el kell mennie a kórházba. Utána megyünk mi is! - nyugtatott meg. Valamilyen szinten sikerült, nem kapálóztam, de még mindig nem tudtam teljes mértékben megnyugodni.

***

A következő 1 óra szinte teljesen kiesett. Nem emlékszem semmire. Arra sem, hogy, hogy kerültünk a kórházba. Nem láttam magam előtt semmi mást, csak Lina tehetetlen testét, ahogyan ernyedten fekszik a földön.
Már legalább 30 perce ültünk ott néma csendben a szoba előtt, ahol Linát ápolják, mikor az orvos lépett ki a szoba ajtaján.
- Jó napot, Dr. Benett vagyok. Maguk Lina Thomson hozzátartozói? - nézett ránk a kórlapjai fölött. Azonnal felpattantam a rozoga műanyag kórházi székről, és az orvos mellé léptem. Nem csak én tettem így. A többi 4 fiú, már ugyanúgy ott álltam mellettem.
- Igen, a barátai vagyunk. - Liam volt, aki válaszolt a kérdésre. Én nem bírtam volna megszólalni. A szám teljesen kiszáradt, de semmi pénzért nem mozdultam volna el Lina szobája mellől, egy pohár vízért. - Mi baja van?
- Pontosan nem tudjuk, csak azt, hogy a bal féltekéje súlyosan sérült, a fej beverése során. Semmit sem tudunk biztosan, lehet, hogy károsodott az agy, de ezt csak akkor tudjuk meg, ha a kisasszony felébred. - nézett ránk komolyan. Egy kicsit meg könnyebbültem, hiszen nincsen nagyobb baja.
- Belehet hozzá menni? - kérdezte Niall.
- Igen, menjenek, nyugodtan.
Mind az öten, beiramodtunk abba az egy kicsi szobába, várva, hogy Lina felébredjen. Azt hiszem ez órákig tartó várakozásra számíthatunk...

***

Éjjel fél egy lehetett, és mi már szintem hulla fáradtan ültünk a fotelekbe. Páran már el is aludtak, csak én nem tudtam aludni. Bennem volt a félelem, hogy mi van ha nem fog felébredni? Erre még gondolni is rossz. Az elmúlt hetekben annyira hozzászoktunk a jelenlétéhez, hogy most már szinte elképzelhetetlen lenne az életünk nélküle. Ahogy ezeken morfondíroztam, hirtelen mozgolódásra lettem figyelmes a mellettem lévő ágyon. Lina ébredezett mellettem. Egyből mellette termettem és szólongatni kezdtem.
- Lina! Lina, ébren vagy? - láttam, ahogy próbálja kinyitni a szemét, de mikor meglátta a fényt, gyorsan vissza is csukta. 
A szólongatásomra a fiúk is felkeltek, és ők is az ágy mellé tömörültek. Közben már megnyomtam a nővérhívót.
Lina pár perc után lassan kinyitotta a szemét, és csodálkozva nézett ránk. Mikor meglátta gyönyörű szemeit, nagy kő esett le a szívemről. Felébredt!
A nővér és a doktor hamarosan megérkezett. Lina felakart tápászkodni, de nem engedtük neki, hiszem még csak most kelt fel. Pár percig gondolkodott, majd amit ezután mondott azt sose fogom elfelejteni.
- Mi történt? És egyáltalán kik vagytok ti? Ismerjük egymást? Hol vannak a szüleim?

7 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nekem nagyon tetszett ez a rész. Már várom a következőt. :)
    Virág♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök, hogy tetszett! :) Sietek! :)
      xxLexii

      Törlés
  2. Úristen! Nagyon jó volt ez a rész :) Szegény Lina. Most akkor levesztette az emlékezetét?! Már nagyon várom a kövit! Ne hogy abbahagyd! Nagyon ügyes vagy! :)) <3 :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett! :) Igen, elvesztette, de majd a következő részben kiderül! :)
      Köszönöm, nem fogom abbahagyni! :)
      xxLexii

      Törlés
  3. nagyon jó lett és várom a kövit !
    És ha addig nem leszel akkor előre is Sikeres Boldog Új Évet kívánok neked !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett, sietek! :)
      Köszönöm szépen, viszont kívánom! :)
      xxLexii

      Törlés
  4. Hát ez tényleg nem semmi :) Nagyon ügyes vagy!!

    VálaszTörlés