; -->

2014. április 1., kedd

13. Mire vállalkoztam!?

Drága olvasóim!
Nagyon köszönöm az előző fejezethez érkezett kommenteket, nagyon köszönöm!
Röstellem, hogy még csak most jutottam el odáig, hogy megírjak egy részt, de nem szeretnék okokat mondani, mert nincs is különösebb. 
A rész - szerintem - nem lett a legjobb, és a legizgalmasabb, de remélem nem lett olyan rossz! Várom véleményeteket! :)
Na de nem is húzom tovább az időt! :)
Have a nice day!
xoxoLexii

UI: Mindenkinek boldog bolondok napját! Kit vicceltetek meg e napon? :)

_______________________________________________________________________


Ajánlott zene:


Nem kellett volna ezt tennem. Én meg az a hülye, nagy szám. Csak a bajt hozza rám. Nem hiszem el, hogy kikotyogtam az egyik titkomat. Nem kellett volna kimondanom azt, ami először eszembe jutott ezzel a témával kapcsolatban. Persze, szívesen segítek a fiúknak bármiben, de ez az egy dolog, amit nem akartam, hogy megtudjanak. Most aztán benne vagyok  a pácban. Ebből már nincs menekvés. Kénytelen leszek, ha akarok ha nem,  fel lépni a fiúkkal, még pedig billentyűsként. Mire vállalkoztam!?

***

Az öt fiúból egyetlen nem nézett rám csodálkozóan. Zayn. Ő már tudott mindenről. És valamilyen oknál fogva nem mondta el senkinek sem. Ezért pedig hihetetlenül hálás vagyok neki. Azért, hogy saját magam mondhattam el a kis titkomat. Nem nagy titok, de nekem eszméletlenül sokat számít.
8 szempár nézett rám értetlenül.
- Hogy mondtad? - ráncolta össze a szemöldökét Louis.
Nagy levegőt vettem, és hirtelen hadarni kezdtem.
- Majd én beállok billentyűsnek! Kiskorom óta tudok zongorázni, és mivel nem szeretném, ha emiatt a kis baleset miatt elmaradna a turné, majd én elkísérlek titeket, mint a banda zongoristája.
Pár perc hatásszünet, majd éreztem, hogy öt test nehezedik rám, és én szerencsésen elborultam. Én tartózkodtam legalul, ami számomra egyet jelentett a halállal. A fiúk összevissza szorongattak, és közben egyfolytában azt hajtogatták, hogy 'el sem hiszem, hogy eddig ezt nem tudtuk', 'megmenekültünk'. Az utóbbit természetesen Niall ordította egyenesen a fülembe,és remélem nem fog csengeni a fülem ezek után. Kacagva öleltem vissza őket, majd megpróbáltam lelökni rólam Louist, mert azt hittem menten megfulladok.
- Na fiúk, nem kapok levegőt! - ordítottam amennyire csak bírtam. A fiúk sikeresen lekászálódtak rólam, majd én is feltápászkodtam. Csak a vicc kedvéért leporoltam magam, majd vigyorogva néztem végig az öt csirkefogón, akik boldogan, de mégis egy kicsit értetlenül néztek vissza rám.
- Mindent megmagyarázok, kérdezhettek is, csak előtte hagy igyak, mert mindjárt szomjan halok - ígértem meg nekik, majd egy jobb fordulatot vettem, és elindultam a konyha felé. Átsétáltam az átjárón, mivel ajtó értelemszerűen nem volt, csak egy boltív választotta el a két helyiséget. Kinyitottam a nagy szürke hűtőt, majd kivettem az ásványvizet. A sötét barna szekrényből elővettem egy üvegpoharat, és miután teletöltöttem az innivalóval, nagyokat kortyolva nyeltem le. Kifelé vettem az irányt, ahol a fiúk önmagukat meghazudtolva, csendben, és izgatottan ültek sorban egymás mellett a kanapén. Leültem az egyik fotelba, és nagyot sóhajtottam. Nehéz lesz nekik mindent bevallani. Zayn gondterhelten nézett rám, és a szeméből kiolvastam a kérdést; minden rendben lesz? Aprót bólintva válaszoltam fel nem tett kérdésére, majd gombóccal a torkomban szólaltam meg.
- Mit szeretnétek tudni?
Mindannyian összenéztek egymással, nem tudták eldönteni, mit szabad, és mit nem szabad kérdezni, és, hogy egyáltalán ötjük közül, ki kezdje. Végül Liam tette fel, a viszonylag egyszerű kérdést.
- Mióta zongorázol? - kérdését mosolyogva fogadtam.
- Már kis korom óta, olyan 6 éves lehettem, mikor karácsonyra kaptam egy zongorát.
Ezek után sorba jöttek a kérdések. Mindenre próbáltam a lehető legjobban válaszolni, és szerintem sikerült is. A fiúk egyre boldogabbak lettek, hisz tudták, nem kell lemondani a turnéjukat, és még pluszba még több dolgot megtudtak rólam.
Már egy ideje csendben gondolkoztak a srácok, hogy mit is kéne még kérdezni.
- Ki tanított meg zongorázni? Tanárhoz jártál, vagy...?
Éreztem, hogy Zayn rám kapja a tekintetét, és aggódóan mustrál. Éreztem, hogy a tenyerem izzadni kezd, és a gyomrom borsónyira zsugorodik.
- Apukám - megpróbáltam minél jobban úgy kiejteni a szavakat a számon, hogy ne lehessen rajta érezni, hogy ez mennyire érzékenyen érintett. Megígértem magamnak, hogy nem fogok sírni, főleg nem a fiúk előtt. Nem akarok nyávogni állandóan, nincs okom rá.
Úgy látszik, hogy egész jól sikerült, bár egy kicsit elkomorultak. Szerintem most már épp eleget tudtak, ezért felpattantam az ülőhelyemről, és a combomra csaptam, mutatva, hogy semmi bajom.
- Na fiúk, mit csináljunk?
- Nekünk nemsokára mennünk kell próbálni - nézett jelentőségteljesen az órájára. Ez azt jelenti, hogy nekem is mennem kell? - Igen, Lina te is jössz! - szinte a gondolataimban olvasott. Biztatóan rám mosolygott, majd jól nyakon csapta Niallt, aki folyamatosan azzal nyaggatta, hogy fáj haja. Na ezt sem nagyon értem...Hogy fájhat valakinek a haja!?
Amúgy valahogy sejtettem, hogy nekem is jelenésem van a próbán, úgyhogy annyira nem ütött szíven. Megkérdeztem, hogy az a 'nemsokára' mit tükröz, tehát hánykor indulunk. A választ azonnal meg is kaptam; fél óra múlva. Pont elég, arra, hogy átöltözzek, és egy kicsit rendbe szedjem magam. A szobámba beérve lázas kutatásba kezdtem a szekrényemben, ugyanis elhatároztam, hogy én azt a lila kötött pulcsit szeretném felvenni. Sikeresen meg is találtam az egyik kedvenc ruhadarabomat, majd miután kiválasztottam a hozzá illő fekete nadrágot, gyorsan át is vettem őket. Egy alap smink felfestése után pedig már száguldottam is lefelé a lépcsőn, ugyanis még én készülődtem, lentről hallottam, hogy sietni kéne. Nehogy már miattam késsenek el. Az nagy szégyen lenne a fiúknak, és számomra is.
De amint, hogy leértem elindultunk Louis kocsijával. Az út nem volt hosszú, főleg nem úgy, hogy öt idiótával vagy összezárva egy öt személyes kocsiba. A baj, miszerint mi hatan vagyunk, úgy oldottuk meg, hogy én szépen beleültem Harry ölébe. Ezzel nem is lett volna baj, ha egy, Harold nem mocorog állandóan, ami miatt úgy éreztem magam, mint a hullámvasúton, kettő, nem megyünk el egy rendőr mellett. Az egész úgy kezdődött, hogy a kereszteződésnél jobbra kanyarodtunk. Pedig, ahhoz, hogy mi a próbateremhez érjünk balra kell kanyarodni. Na ekkor Louis elkezdett tolatni, ami természetesen feltűnt az egyik, éppen ott járőröző rendőrbácsinak is. Itt kezdődött a baj. Harry azzal a lendülettel, hogy látta közeledni a szirénázó autót, elkezdett lelökni a két ülés közé. Mivel nem vagyok 3 éves, nem fértem be közé. De végül is is valamilyen szinten betuszkoltam magam, csak az volt a baj, hogy olyan természetellenes pózban voltam, hogy a lábam konkrétan a nyakamban volt. Ráadásul a pulcsim beleakadt az ülésnél lévő kiálló műanyag részbe, ami miatt egy óriási - igazából még egy centiméter átmérőjű sem lehetett - lyuk keletkezett a kedvenc pulcsimon. Szegény. Pedig annyira szerettem.
Közben Louis félreállt az út szélére, hogy ne tartsa fel a forgalmat. Na, hurrá, minden oké, gondoltam, nem lesz semmi, majd lerázzuk valahogy. Aha, meg ahogy én azt elképzeltem...
Kop-kop. A rendőr bekopogott az ablakon, mire Louis - aki a vezető volt - lehúzta az üvegablakot, és bájosan mosolygott. 50 év körüli férfi lehetett, nem éppen modell alkat. Egyenruhája nem volt éppen tiszta, tele volt kajamaradékokkal. Bajuszát furán mozgatta, mikor a kocsinkat figyelte.
- Mi a baj rendőr bá'? - Én próbáltam elfojtani a röhögésemet, és nem lebuktatni a fiúkat, akik mind az öten ártatlan tekintettel bámulták a férfit. Minél jobban összehúztam magam, annál jobban sajgott az oldalam, és zsibbadt el a lábam.
- Mi a baj!? - háborgott a rendőr - Itt van öt fiatalember, akik éppen a forgalommal ellentétes irányba hajtanak, és furán vigyorognak. Maguk szerint ez normális? - Na ezek után Lou arcáról lefagyott a mosoly, majd egy torokköszörülés után, kicsit komolyabb hangnemben folytatta. Nem éppen sikerült neki.
- Elnézést biztos úr, de rossz helyen fordultam be, és valahogy vissza kell tolatnom, mert nincs kedvünk kerülni, ugyanis sürgős dolgunk van! - a férfi felhúzta a szemöldökét, de nem kérdezett többet.
- Na, menjenek! - sóhajtott egyet, majd elállt az utunkból. Fura, hogy ilyen hamar elengedett. Biztos nem volt kedve velünk foglalkozni. De ez nekünk nem hátrány. Sőt...!
Mint a villám, úgy indította be a motort, és amikor már meg volt a kellő távolság a rendőrautó, és a mi kocsink között Niall nem bírta ki. Az anyósülés ablakát lehúzva még odaordított a rendőrnek.
- További napsugaras napot, biztos úr! - majd jól hallható módon beleordított Louis fülébe: "Na menjünk bankot rabolni!" A rendőr bosszús szemekkel nézett utánunk, de addigra mi már messze jártunk. A fiúk hangos nevetésbe törtek ki, és senkinek sem tűnt fel, hogy én még mindig lent nyomorgok. Végül Liam vette észre bénázásomat és húzott fel a karomnál fogva. Miután sikeresen visszakerültem Harry ölébe - aki mellesleg nem nagyon vette észre visszatérésemet -, tovább folytattuk az utazást a próbaterem felé.

2 megjegyzés:

  1. Te jó ég!! Lexii, ez fantasztikus lett!! Siess a kövivel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Little Horan!
      Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett, és sietek! :)
      xx

      Törlés