10. Hazatérés, avagy minden újra a régi

Sziasztok!

A résszel megétkeztem remélem tetszeni fog! Nem lett a legjobb és a leghosszabb, de most ennyi tellett tőlem, sajnálom! Tudom, hogy ritkán érkezek új részekkel, de - mint ahogy írtam - nagyon be vagyok havazva, és mivel félév van, nagyon ráhajtottam a tanulásra, semmi időm nem maradt a blogolásra. Még egyszer na haragudjatok, próbálok igyekezni!

xxLexii

UI: Kérlek látogassatok be a blogomba, ami ugyan nem történet, hanem designes oldal. Ha tetszik rendeljetek nyugodtan! :) xx
_______________________________________________________________________

Ajánlott zene:

Selena Gomez - Slow Down

Lina szemszöge

,,Ez lehetetlen! Emlékszem! Emlékeszem mindenre!"

***

Hirtelen ültem fel az ágyon, zakatoló szívvel. Hajam csapzottan hullott a szemembe, én meg idegesen söpörtem ki, hogy lássak is valamit. Mindenre emlékszem. Beugrott az egész. Hogy hogyan történt a baleset. Az egész elmúlt két év, amire eddig nem emlékeztem visszatért. 
Szétnéztem a szobámba és akkor vettem észre a sarokban lévő fotelban alvó fiút. Fel se tűnt mindeddig, hogy odakint hajnalodik. Ennyit aludtam volna?
Felpattantam az ágyamból, és az alvó fiúhoz siettem.
- Zayn! Zayn! - ébresztgettem. Lassan kinyitotta a szemét, ébredezni kezdett, majd amikor meglátott, hirtelen nagyon éber lett.
- Mi az? Valami baj van? - felállt a fotelból, de egy kicsit meginogott.
- Emlékszem! Emlékszem mindenre! - nem tudom hányadjára ejtem ki ezeket a szavakat gondolatban és élőben egyaránt is, de még mindig nem fogtam fel teljesen.
Zayn először kikerekedett szemekkel fürkészett, aztán elvigyorodott, magához húzott és a fejét a nyakamba fúrta.
- El se hiszed mennyire örülök ennek! - suttogta fülembe engem meg kirázott a hideg. Jóleső borzongás futott végig minden porcikámon, lehelete csiklandoztam a nyakamat. Megnyugtató volt a karjaiba éreznem magamat. Olyan szorosan húztam magamhoz, hogy azt hittem megfulladok. De ebben a pillanatban az se érdekelt, ha kinyomom belőle a szuszt. Nem tudom hány perc telhetett el, de én csak öleltem, és öleltem. Kénytelen voltam elengedni. Mosolyogva nézett bele szemeimbe, és én örömmel vettem észre, hogy végre nem szomorúság hanem boldogság árad íriszeiből. Mikor elengedett karjaiból lehuppantam az ágyra, majd ő is követte példámat. 
Kopogásra lettem figyelmes. Az ajtón Dr. Benett lépett be. Gondolom láthatta az örömöt mindkettőnk arcán, mert halványan elmosolyodott, és beljebb lépve, felvettem az olvasószemüvegét, és írogatni kezdett valamit a lapján. 

- Szóval, emlékszik mindenre kisasszony? - nézett fel rám. 

- Bizony.

- Ahogy gondoltam. - mosolygott mindkettőnkre.

- Doktor úr, mikor mehetek haza? - néztem rá a választól félve. Nem akartam ebbe a magányos szobában lenni többé. Olyan visszataszító. Úgy érzem magam benne, mint akinek senkije sem lenne. Jó, ez részben igaz, de megfogadtam, hogy nem fogok többek szomorkodni. Nem teszem magam tönkre emiatt. 

- Akár már ma is csak még egy pár vizsgálatot el kell végeznie. 

Aprót bólintottam, majd Zaynt szomorúan otthagyva követtem a doktort, a legalább huszadik vizsgálatomra.

Pár óra múlva

Az kórházi ágyon ülve fütyörészve pakolgattam a ruháimat a táskába. Boldog voltam, hisz nemsokára vége van ennek a rossz álomnak. A fiúk odalent várnak engem. Azóta már mindenkinek elmondtam, hogy emlékszek. Kitörő örömmel fogadták a jó hírt, majd mindenkit végig ölelgettem, puszilgattam. A vizsgálatokat elvégezték, majd az orvos azzal az indokkal engedett el, hogy vigyázzak magamra és a fejemre. 

A ruhák elrakásával végezve az ajtón utoljára kilépve hagytam el a helyiséget. A srácok, ahogy mondtam odalent vártak rám, majd együtt mentünk ki a kórház ajtaján.

Kint nem várt meglepetés fogadott. Ezer meg ezer fotós tolongott az utcán. Ezt nem hiszem el! Ezek sohasem hagynak nyugtot az embernek! A fiúk rutinosan kerülgették a riportereket, én meg, mint egy kuka álltam ott földbe gyökerezett lábbakkal. Mindig is utáltam a feltűnést! Soha nem értettem meg, hogy miért ennyire tapadósak, akár a piócák. Viszont hozzá kéne szoknom, ha a fiúkkal barátkozok. Ez van, ne  tudok mást csinálni, mert a srácokat meg imádom, és semmi pénzért nem válnék meg tőlük. Hiányozna a sok ökörködés. Olyanok számomra, mintha öt bátyám lenne.

Kéz kezet éreztem a derekamon, majd finoman elkezdett noszogatni, hogy induljak meg. Tudtam, hogy Zayn az. Húzni kezdett abba az irányba, ahol Louisék voltak. Ők már a kocsihoz próbáltak bejutni. Az fiú kezét fogva, a levegőt beszívva próbálta én is tolongani, nem hagyva őt magára. 

Végre! Pár perc szenvedés után odaértünk, a már az autóba ülő fiúkhoz, és gyorsan mi is bepattantunk melléjük. Nagyot sóhajtottam, és boldogan nyugtáztam, hogy ezt is túléltük.

Nem tudom mennyi kocsikázás után, megérkeztünk haza. Vidáman ugrottam ki a járműből és rohantam be a házba. A fiúk nevetve jöttek utánam. Nem értik miért vagyok izgatott, hiszen nem először vagyok itt. De engem hihetetlen boldogsággal töltött el, hogy végre minden jóra fordult. 
Odabent a cuccaimat felvittem gyorsan a szobámba, majd levágtam magam a kanapéra. A srácok addigra már bejöttek, és ők is követték példámat. Megbeszéltük az elmúlt napokban történt dolgokat, majd Niall megszólalt, hogy ő éhes. Mondtam, hogy majd főzök, de Lou szerint az olyan sokáig tartana, hogy addigra a mi kis ír manónk éhen halna. Így rendeltünk pizzát. Nem vettem sértésnek, tudtam, hogy Niall milyen türelmetlen tud lenni, ha a hasáról van szó.
- Fiúk, milyen nap van ma? - tűnődve gondolkodtam, de sehogy sem akart eszembe jutni. Pedig fontos lenne, mert minél hamarabb szeretnék visszamenni dolgozni.
- Szerda. - Harry a telefonját nyomkodva válaszolt. Gondolom twitteren volt fent. 
Magamban megjegyeztem, hogy akkor holnap bemegyek dolgozni. Zayn már mondta, hogy szólt a főnökömnek, hogy mi történt. Hálás voltam neki, mert már azóta kirúgtak volna.
Az utóbbi pár napban sok újságot néztem meg unalmamban, amibe mi is benne voltunk. Leírták, hogy látták az One Directiont a kórházban. Később már azt is tudták, hogy én miattam látogatják meg olyan sokszor a kórház falait. Nem értem miért kell az újságnak ezen csámcsogniuk. Nekik nem számít az embernek a magánélete? Úgy döntöttem, hogy nem fogok ezen rágódni, mert csak felidegesíteném magam, és még nagyobb galibát csinálnék a sajtóban.
Annyira elgondolkodtam, hogy nem vettem észre, hogy a kaja megérkezett. Liam ment ki érte, majd fizetett és behozta. Niall ráugrott, majd hangosan csámcsogni kezdett.
- Azért nekünk is hagyjál! - nevetve viccelődtem, hiszen fel voltunk erre készülve, direkt többet rendeltünk. 
Mikor jóllaktunk, úgy döntöttem, hogy felmegyek aludni, mivel majd leragadt a szemem. Előtte vettem egy forró fürdőt, hogy kicsit kitisztítsam az agyamat, és megfeledkezzek, az elmúlt napok bonyodalmairól.
Fürdés után felöltöztem, fogat mostam, majd elmentem aludni. Fáradt voltam, és nyűgös, de mégis mosolyogva aludtam el, mert tudtam, hogy megint minden újra a régi.!